Múltidéző nap

 

Egyik leglátogatottabb rendezvényünk, melyet szeptemberre szoktunk szervezni. A téma a falusi élet őszi munkáinak bemutatása, a termények begyűjtése, feldolgozása, úgy, mint mustkészítés, lekvár főzés, kukoricafosztás, és -morzsolás, tepertősütés, kecskefejés, régi mesterségek (szövés, korongozás, hálókészítés, kosárfonás, fafaragás, stb.) és népi hangszerek megszólaltatása, egész nap élőzene. Az érdeklődők bekapcsolódhatnak a munkafolyamatokba, kóstolhatnak, kipróbálhatják az eszközöket, illetve az elkészített darabokat hazavihetik. Egész nap a már jól bevált lilahagymás zsíros kenyér és friss őszi gyümölcsök kínálása, délutánra pedig mindenki örömére az elkészült must, tepertő és szilvalekvár is szabadon fogyasztható.

 

A nap folyamán a kicsiknek csuhébaba, bürökduda, terítő hímzés, stb készítése. Tervezünk még a gyerekek és gyereklelkű felnőttek számára szabadtéri népi játékokat, pl.: gólyaláb, pecázás, gyepsí, állatsimogató, falun tartott állatokkal, illetve játszóházat is biztosítunk.  Néhány éve debütált a saját készítésű embernagyságú társasjátékunk, amelynek nagy sikere volt kicsik és nagyok körében egyaránt. 

 

Lehetőség van népi ruhában történő fotózkodásra tematikus háttérrel, kiegészítőkkel. A nap folyamán több fellépő, népi hangszerekkel, furulya, citera, köcsögduda stb, valamint népdalénekesek és -táncosok is színesítki a programot. A rendezvényt a hangulat fokozása érdekében egy vásár is kiegészíti, melyet csak környékbeli kézművesek, termelők alkotnak.

 

Szintén a hagyományokhoz kapcsolódva a program része egy kiállítás, melynek témája a régi uradalom, eszközök, képek, relikviák, történetek bemutatása, egy parasztház helyiségeinek és udvarának megelevenítése. A napot tábortűzzel és táncházzal zárjuk.

 



„A HAGYOMÁNY NEM A HAMU ŐRZÉSE, HANEM A LÁNG TOVÁBBADÁSA."
Thomas More


Postaláda

Kérjük jobbra elcsúsztatni!